Ha egy igazán különleges kulturális élményre vágysz, látogass el a veszprémi Várnegyedbe, ahol az évszázadok öröksége friss szellemiséggel találkozik. A megújult épületek között sétálva páratlan kiállításokat, gyönyörű titkos kertet és vezetett túrákat is találsz – minden korosztály számára.

A Biró-Giczey Ház freskós termeiben látható „Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai” című kiállítás a látogatók egyik közkedvelt helyszíne lett. A tárlat Mária Magdolnáról szól. Különleges hangulatú kiállítás a múzeum barokk műtárgyaival.  Az érdeklődők egy kis kiállításvezető füzet segítségével a másik Mária Magdolna, Bódi Magdi nyomait követve járhatják végig a kiállítást.

A régészeti kiállításban egy majdnem teljesen ép Árpád-kori korsót is megcsodálhat, a „Nem káptalan a fejem” című tárlatban pedig a káptalani élet kulisszatitkaiba pillanthat be. A Kamrakiállítás barokk kori tárgyai és a „Madonna a kis Jézussal” szobor bensőséges hangulatot teremtenek. Ha pedig megpihenne, a titkos kertben található Bódi Mária Magdolna szobra mellett csend és lelki feltöltődés vár mindenkit.

Vezetett várséták – lépésről lépésre Veszprém múltjában

A nyári hétvégéken vezetett sétákon is részt vehetnek az érdeklődők, melyek során szakavatott tárlatvezetőink a Szent Mihály Főszékesegyház belső tereibe kalauzolják a látogatókat. A több mint ezeréves falak között Gizella királyné, Szent István király és Szent Imre herceg története is megelevenedik, miközben rejtett részletek és műkincsek tárulnak fel a szemünk előtt.

Különleges kuriózumként 2025. július 19–20-án a séta kiegészül a Szent György Kápolna bejárásával is – valódi jutalom azoknak, akik figyelemmel és kíváncsisággal érkeznek.

📆 2025. júliusban a várséták minden szombaton és vasárnap indulnak:
🕰 11:30, 14:00 és 16:00 órakor
📍 A vezetett várséta díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés: wip2023.hu/turavezetes
👥 A csoportlétszám maximum 25 fő

📌 Hasznos tudnivalók

📍 Helyszín: Veszprém Várnegyed – Biró-Giczey Ház

📅 Nyitvatartás – július 1-től

(kiállítások és ajándékbolt)
hétfő: szünnap
kedd–csütörtök: 17:00–19:00
péntek: 17:00–20:00
szombat: 10:00–20:00
vasárnap: 10:00–18:00
🎟 A kiállítások ingyenesen látogathatók.
📞 Információ: vetk.hu | turizmus@veszpremiersekseg.hu | +36 20 560 2010

Fedezd fel a múlt és a szépség találkozását Veszprém legkülönlegesebb pontján – várunk szeretettel a Várnegyedben!

hu_HU