A Balaton-felvidék és a Bakony között elhelyezkedő veszprémi vár korai története bizonytalan, a régészeti feltárásokon túl csak néhány feljegyzésből, krónikás adatból indulhatnak ki a történészek. A 9. században a salzburgi érsekség a széthullt avar birodalomhoz tartozó Dunántúlon folytatott térítési és templomépítési tevékenységet. Ekkor egy a Salzburg érseke által pápának küldött jelentésben tesznek említést arról, hogy 866-ban Koceljnek, a frankok morva hűbéresének tartományában, Ortahu városban felszentelt egy templomot Szent Mihály tiszteletére. Amennyiben ez a templom azonos a mai Szent Mihály Főszékesegyházzal, és ebből következően Ortahu azonos Veszprémmel, úgy a vár és a város is létezett már a honfoglalás előtt.
A másik forrás Anonymus 13. századi műve, a Gesta Hungarorum. Eszerint Árpád fejedelem honfoglaló magyarjai a Dunántúl meghódításakor Veszprémben erődítményt találtak, s onnan a rómaiakat elűzték. Ha ekkor valóban állt itt vár, akkor az 9. századi frank vagy korábbi avar erődítmény lehetett, védői pedig a frank (német) birodalom – a későbbi Német-római Birodalom – alattvalói, kiket a római császárság népeinek gyűjtőnevével illetett ily módon Anonymus. Ezekből és egyéb hasonló, nem egyidejű forrásokból mindent összegezve arra lehet következtetni, hogy Géza fejedelem korában már a Várhegyen erődített központ létezett, s ez az esztergomi és székesfehérvári várakkal együtt egyike volt a legkorábbi várainknak.
A legenda szerint Géza uralkodása idején a fejedelem székhelye Esztergomban, a fejedelemasszony, Sarolt székhelye pedig Veszprémben volt. Meg kell említeni, hogy Gizella királyné is szívesen tartózkodott Veszprémben, s talán ezzel áll összefüggésben a város több tekintetben is kiemelkedő státusa, valamint a királynék és a város különleges kapcsolata. Nem véletlen neveztetik Veszprém a királynék városának. István király nagyobbik legendája szerint Gizella vallási buzgalmának egyik tanújele a veszprémi székesegyház, melynek megépítését a királyné bőszen támogatta. Jóllehet a székesegyházat István emelte püspöki rangra (1000 körül), a kegyura a mindenkori királyné lett. A hagyomány szerint itt koronázták és temették el az uralkodói hitveseket. A királynéi kápolnaként is működő székesegyházban állt a királynék trónszéke, s 1217-ig a kincstárban őrizték koronáját, pecsétjét és okleveleit.
A Várhegyen egymás mellett kapott helyet az egyházi központ, azaz a püspökség, illetve a világi székhely. Az egyházi központot az „ősi” kerek templom és a hozzá tartozó – a későbbi iskola, majd szeminárium helyén álló – kőház alkothatta a „hegy” északkeleti részén.
A város valószínűleg 1001-től vagy 1002-től (bizonyíthatóan 1009-től) az ország első püspöki székhelye. Veszprém vármegye is az egyik legkorábban megszerveződött vármegye volt. A világi hatalomhoz tartozó épületegyüttes a mai palota helyén állt: a fejedelmi, királyi („királynéi”) palota, valamint az ispán székhelye, a vármegye központja volt. Az erődítmény nyugati felében a katonaság és a várnép házai álltak.
A külső vár használata fokozatosan alakult ki. A mai Tűztorony elődjeként a hegygerinc délkeleti végén kisebb erődítmény, figyelőhely alakult ki, mely elsősorban a környék szemmel tartására, illetve az északi vár és a környező települések védelmére szolgált.
A vár jelentőségének növekedésével párhuzamosan a területe is nőtt, így a gerinc folyamatosan beépült, rajta – lakóházakon kívül – templom és temető létesült. A korai favázas földsáncokat lassanként váltották fel az egyre vastagabb, masszívabb kőfalak.
Korabeli látképek összehasonlításából tudjuk, hogy a vár nagy délnyugati bástyája és a kicsi északnyugati sarokbástya 1572 és 1667 között épült.
Arról nincs adatunk, hogy a tatárjárás közvetlenül érintette volna Veszprémet, nem volt kitéve ostromnak, így sértetlenül vészelhette át a mongol támadást. Közvetve annyiban érintette a város történetét, hogy IV. Béla királyunk elsőszülött lányát Istennek ajánlotta, amennyiben az ország megmenekül a pusztítástól. A hercegnő, Szent Margit 1246 és 1252 között a Bertalan püspök által 1239-ben alapított domonkosrendi Szent Katalin apácazárdában nevelkedett Veszprémben.
A vár középkori fejlődéséről tudjuk, hogy a 13. században már studiumot, püspöki székhelyen lévő székesegyházak mellett működő, az egyszerűbb plébániai és városi iskoláknál magasabb szintű oktatást biztosító intézményt tartottak fenn. Ez feltehetően a székesegyház északi oldalán álló Nagyszeminárium helyén állt. 1380-ban a várat a székesegyházzal együtt tűzvész pusztította el, s ezt követően építették a templom gótikus szentélyét és a Szűz Mária tiszteletére szentelt altemplomot.
Vetési Albert püspöksége (1458-1486) alatt a székesegyházban vörösmárvány oltárt és orgonát helyeztek el, valamint a székesegyház mellett álló Szent György Kápolnát is újrafestették, és a püspök címerével és felirattal díszített vörösmárvány kaput is készítettek hozzá. A mohácsi vész után, 1552-ben a török elérte Veszprémet, és hétnapos ostrom után elfoglalta. Ekkor a püspök Sümegre, az életben maradt kanonokok Zalaegerszegre, Sopronba és Pozsonyba, az apácák pedig Körmendre menekültek. A káptalan 1630-ban történt visszaállításáig mint intézmény megszűnt létezni. A császáriaknak 1566-ban sikerült visszafoglalnia a várat Salm Eck győri tábornok vezetésével.
Ezt követően a vár védelme és fenntartása a püspök (aki ekkoriban a főispán is volt) helyett a koronára szállt, aki a haditanács segítségével elindította a város helyreállítását. A fejlődést azonban folyamatos várfoglalások törték meg: 1593-ban török, 1598-ban magyar, 1605-ben újra török, majd 1608-ban újra magyar kézen volt a vár, hogy a főúri csatározásokat ne is említsük. Végül 1628-ban került újra Sennyei István püspökhöz a földesúri jog, s elindulhatott a rendbetétel. A 17. század második felére helyreállították a nyugati várfalakat, a két kerek ágyútornyot, valamint a vár északnyugati és délnyugati sarkára két ék alakú olaszbástyát emeltek.
A 18. században Veszprémet is érintette Lipót császár rendelete, melynek értelmében fel kellett robbantani a magyar várakat. Ekkor valószínű, hogy csak a déli, külső nagykapu és a székesegyház mögötti kiskapu esett a várrombolás áldozatául.
Eszterházy Imre (1723-1725) püspöksége idején részben újjáépítette és helyreállíttatta a középkori székesegyházat barokk stílusban. 1720 körül nekiláttak a ferences Szent István Templom építésének is, melyet 1730 körül fejeztek be. 1733-ban Acsády Ádám elkezdte az új püspöki palota építését, melyet 1776-tól a mai püspöki palota déli szárnyába foglaltak. Ezt követően, 1741-ben Padányi Bíró Márton építtette meg a Nagypréposti Házat, de az ő nevéhez kötődik a Szentháromság tér kialakítása és a Szentháromság–szobor felállítása (1750) is. Ekkortájt a barokk kori városfejlődésnek köszönhetően megépültek a káptalani városrész malmai, gazdasági épületei és iparosházai, valamint kiépült a város első vezetékes vízellátása.
Nagymányai Koller Ignác (1762-1773) Fellner Jakabbal felépíttette a barokk püspöki palotát és az alkalmazottak házát. 1778-ban például megépült a Kisszeminárium, valamint 1782-ben a Nagyszeminárium a vár északi fokán.
A 19-20. században több jelentős püspöke is volt Veszprémnek, többek között Ranolder János (1849-1875), Báró Hornig Károly (1888-1917) és Mindszenty József (1944-1945). Szent István halálának 900 éves évfordulója alkalmából 1938-ban restaurálták a Gizella Kápolnát és a Várkutat, feltárták a görög apácák és a domonkosok zárdájának romjait. Megépítették a külső várkapu romjain a Hősök kapuját, valamint a vár északi részén reprezentatív kilátót építettek, itt helyezték el Szent István és Gizella királyné kőszobrát, illetve a székesegyház északi oldalán Szent Imre herceg bronzszobrát.
A második világháború és az azt követő évek számottevő károkat okoztak, azonban szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nagy bombatámadások elkerülték Veszprémet. Az államosítás idején feloszlatták a szerzetesrendeket, állami kézbe kerültek az egyházi kezelésben álló szociális intézmények, valamint bezárták a kisszemináriumot és a Nagyszemináriumot is. Ezt követően az 1980-as évek enyhülése idején megnyílt az egyházmegyei múzeum, valamint megindult az egyházi épületek visszaadása. 1993-ban II. János Pál pápa Veszprémet érsekség rangjára emelte.
1Ezt azonban a régészettudomány nem támasztja alá.
2Anonymus történetének kevés a valóságalapja, helyette a legendákra és a krónikákra érdemes koncentrálni.
3István király életéről három legenda készült és maradt ránk, ezek a nagyobbik (maior), a kisebbik (minor), valamint a Hartvik püspök által alkotott legenda.
4Giulio Turco hadmérnök várfelmérésén még nem, de egy Karlsruheban talált helyszínrajzon és várábrázoláson már szerepelnek ezek a létesítmények.
5A 16. századi felméréseken a bástyák még nem álltak, először 1667-ben egy tusrajzon szerepelnek.
