Ünnepi hétvége Veszprémben – 2025. szeptember 5–7.
Veszprém történelmi pillanatra készül: 2025. szeptember 6-án a One Veszprém Arénában kerül sor Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására, amely a Veszprémi Főegyházmegye több mint ezeréves történetének egyik legjelentősebb eseménye. Mindszenty József már 1945-ben kezdeményezte a folyamatot, most pedig végre beteljesedik az álom: a 20. század vértanúja hivatalosan is a boldogok sorába lép.
Az ünneplés egybeesik a veszprémi várnegyed újjászületésével, így Magdi ereklyéit a szertartást követően a megújult Szent Mihály Főszékesegyház Szent Imre-oltárán helyezik el. Ez a hétvége tehát egyszerre vallási és kulturális mérföldkő: zarándoklat, történelem és közösségi ünnep.
Ki volt Bódi Mária Magdolna?
Született: Szigligeten, egyszerű családban.
Hivatása: szerzetesnek készült, de szegénysége és körülményei miatt nem válhatott azzá.
Élete: fiatalon munkásnők és gyermekek között hirdette az evangéliumot, tisztasági fogadalmat tett, életét Krisztusnak ajánlotta.
Halála: 1945-ben, Litéren vértanúként adta életét sorstársai védelmében, tisztaságáért.
Öröksége: mosolya, életigenlése és a teremtett világ iránti szeretete máig példát ad mindannyiunknak.
Ünnepi programok
Szeptember 5. péntek
📍 Biró–Giczey Ház (Vár utca 31.)
- 13:00–20:00 Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai kiállítás
- 13:00–20:00 Kerékpárral a hit útján – időszaki tárlat Magdi életéről
- 14:00–18:00 Magdi-Tour – interaktív kincskereső és kódfejtő játék
- Kisfilmek Magdiról és a várnegyed megújulásáról
- „Magdival a kertben” – szobor, hangoskönyv, kvízek, kézműves programok
📍 One Veszprém Aréna
- 19:00–24:00 MagdiFest – ifjúsági találkozó és virrasztás (imádság, szentségimádás, dicsőítés Fábry Kornél püspökkel és a Rád Találtam Dicsőítő Csoporttal)
Szeptember 6. szombat – a boldoggá avatás napja
📍 One Veszprém Aréna
- 8:00 Kapunyitás
- 8:30 Kerékpáros zarándoklat (indulás: Cholnoky lakótelep)
- 9:00–11:00 Filmek, tanúságtételek
- 11:00 Boldoggá avatási szentmise
- 13:00–16:00 Kisfilmek, beszélgetések
- 14:00 Kerékpár-sorsolás regisztrált zarándokoknak
📍 Saint Michael’s Cathedral
- 13:00 órától: Magdi ereklyéinek nyilvános tisztelete
📍 Biró–Giczey Ház
- 13:00–20:00 Kiállítások, Magdi-Tour, filmek
- „Magdival a kertben” – interaktív élmények
📍 Vár utca – ünnepi programok
- Vezetett várséták a Szentháromság térről indulva
14 órától 20 óráig – óránként
- 11:00–13:00 Élő szentmise-közvetítés kivetítőn
Szeptember 7. vasárnap
📍 Biró–Giczey Ház
- 10:00–18:00 Kiállítások, Magdi-Tour, filmek
- „Magdival a kertben” programok
📍 Saint Michael’s Cathedral
- 12:00–18:00: Magdi ereklyéjének megtekintése
- 18:00: Hálaadó szentmise és ereklyetartó ünnepélyes lezárása
📍 Tihany, hajóállomás
- 15:00–17:00 Hanghullám – Magdiról a boldoggá avatás után
A Biró–Giczey Ház különleges látnivalói
- Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai kiállítás
- Nem káptalan a fejem! – kiállítás a kanonokok és a székeskáptalan világáról
- Chamber exhibition – a székesegyház 20. század eleji átépítéséről szóló tárlat
- Régészeti kiállítás – a Várnegyed feltárásainak kincsei, köztük a páratlan Lancea Regis érem
Praktikus tudnivalók
📍 Cím: Biró–Giczey Ház, 8200 Veszprém, Vár utca 31.
📞 +36 20 560 2010 ✉️ turizmus@veszpremiersekseg.hu 🌐 vetk.hu
🕒 Opening hours
5. péntek 13:00–20:00
6. szombat 13:00–20:00
7. vasárnap 10:00–18:00
Belépés: ingyenes
Közlekedési útmutató
🚍 V-Busz: különjáratok az Arénától a belvárosig (ingyenes)
🚆 Magdolna-zarándokvonat: Budapest–Veszprém, visszaindulás 17:00-kor
🚶 Gyalog: a belvárosból 10–12 perc séta a Várhoz
🚲 V-Bike: díjtételes szolgátltatás
⛔ Fontos: autóval a Várba nem lehet behajtani, a tömegközlekedés javasolt!
Ajánljuk szíves figyelmükbe közelgő kiemelt programjainkat:
Szent Mihály-napok – 2025. szeptember 27–28.
Szakmai konferencia a Várnegyed megújulásáról – 2025. október 1–3.
A Szent Mihály Főszékesegyház újraszentelése – 2025. október 5.
Legyen részese a történelemnek!
Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása nem csupán egyházi ünnep, hanem közös emlékezetünk és jövőnk ünnepe is. Veszprém tárt karokkal várja a zarándokokat, érdeklődőket és mindenkit, aki szeretné átélni, ahogyan a múlt és a jelen összeér.













