Egy séta, megannyi történet – most akár 24% kedvezménnyel

A veszprémi Vár utcán sétálva nehéz megmondani, melyik kapu mögött kezdődik a középkor, és hol veszi át a helyét a barokk. Aki vezetett túrát és kiállítást keres Veszprémben, két eltérő útvonal közül választhat. Az Ezer év útja és a Fény és áhítat sétája más-más épületekbe vezet, a program pedig a Biró–Giczey Ház kiállításaival folytatható. A séta és a kiállítások együttes megvásárlásával minden jegytípusnál több mint 12, családi jegyek esetén pedig közel 24 százalék takarítható meg.

Az Ezer év útja a Szent Mihály Főszékesegyházba, az altemplomba és a Szent György Kápolnába vezet. Az utóbbi helyén már a korai középkorban kör alaprajzú templom állt, a ma látható maradványok pedig egy 13. századi átépítésről is árulkodnak. A hagyomány szerint itt tett fogadalmat Szent Imre herceg. A kápolna küszöbén egykor rövid latin figyelmeztetés állt: In limine non sedeto – vagyis „A küszöbre ne üljetek”.

A Fény és áhítat sétája az Érseki Palota termeit és a Gizella Kápolnát járja be. A palota dísztermének mennyezetét Johann Cimbal freskója borítja, a szalonsorban pedig uralkodói látogatásokhoz kapcsolódó bútorok is fennmaradtak. A Gizella Kápolna a középkori falképei mellett faragott sárkányfigura őrzi a korai gótika képi gondolkodását.

A nyár kedvence: nyomkeresés UV-lámpával

A házban látható Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai 2025-ben elnyerte az Év Kiállítása díjat. A tárlat Mária Magdolna ábrázolásait kapcsolja össze Boldog Bódi Mária Magdolna gondolataival és életpéldájával. Címében a bogáncs sem véletlen: ez Mária Magdolna ritka jelképe.

A nyár egyik legnépszerűbb programja a kiállításhoz készült Az igaz út titka című keresőjáték. A látható képek és tárgyak mellett UV-lámpával előhívható jeleket is meg kell találni. A megfejtéshez figyelem, némi türelem és több jó szempár kell, ezért a feladatot családok és baráti társaságok közösen is játszhatják.

A játék ára 1500 Ft, és egy készlettel akár négy-öt ember is együtt keresheti a nyomokat. Így fejenként mindössze 300–375 forintból lehet közös program – kivételesen kedvező ár egy egész társaságot megmozgató múzeumi játékért.

Automatikus kedvezmény a séta és a kiállítások mellé

A kedvezmény online és személyesen is igénybe vehető. Ha valaki egyszerre vásárol jegyet az Ezer év útja vagy a Fény és áhítat sétája egyikére, valamint a Biró–Giczey Ház kiállításaira, a jegyek együttes ára:
  • teljes árú jegyek esetén: 4000 Ft;
  • zarándokjegyek esetén: 2700 Ft;
  • diák-, nyugdíjas- vagy pedagógusjegyek esetén: 3450 Ft;
  • családi jegyek esetén: 8000 Ft.

Online vásárláskor elegendő a választott vezetett séta jegyét és a Biró–Giczey Ház azonos kategóriájú kiállítási jegyét a kosárba helyezni és a rendszer automatikusan érvényesíti a kedvezményt. Ugyanezek a kedvezményes árak személyes vásárláskor, a Biró–Giczey Ház ajándékboltjában is elérhetők.
hu_HU