
ZENEI ÉLMÉNYEK A VESZPRÉMI VÁRNEGYEDBEN
A koncertorgona nemcsak hangversenyeken hallható.
A hangszer megszólalhat élő előadásban, csoportok számára, vagy rövid, orgonajátékként, az egyéni látogatás részeként is.
A Szent Mihály Főszékesegyház orgonája Budapesten, a Rieger orgonagyárban készült, a székesegyház 1907 és 1910 közötti újjáépítése idején. A kétmanuálos 20 regiszteres romantikus stílusú pneumatikus, kúpládás orgona igényes tölgyfa szekrényével, ón homlokzati sípjaival éke lett a székesegyház karzatának. Több átalakításon ment keresztül az instrumentum, 1987-től elektro-pneumatikus szerkezetű 22 regiszteres orgonaként működött. A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra KFT szakemberei által 2023-ban teljes szerkezeti átépítés és bővítés után 36 regiszteres koncertorgonává vált, azonban a technika lehetőségei lehetővé tették, hogy 55 regiszter legyen megszólaltatható a négy manuálon. Sípjainak száma: 2333.
Két játszóasztal is készült a hangszerhez: egyik a karzaton, a másik pedig a templomtérben kapott helyet. A hangszer különlegessége a IV. manuál, az úgynevezett távmű, mely a jobb oldali emeleti oratóriumból szól, valamint az úgynevezett spanyoltrombita, melynek sípjai az orgona homlokzatán vízszintesen helyezkednek el.
A hangszer visszajátszó elektronikával készült, amely digitális módon rögzíteni tudja az orgonista által leütött billentyűk sorrendjét, idejét és a hangszín beállításokat. Így a lejátszó az orgonista jelenléte nélkül is meg tudja szólaltatni a sípokat.
A 10 perces orgonajáték nyitvatartási időben kérhető, és akkor tartható meg, amikor a főszékesegyházban nincs liturgikus esemény.Rövid, koncentrált hangélmény, amely bármely látogatás menetébe jól illeszthető.
A rövidebb megszólalások a tér hangzását mutatják meg, a hosszabb előadások pedig már bemutató jellegű zenei alkalmak.
A hangszer visszajátszó elektronikával készült, amely digitális módon rögzíteni tudja az orgonista által leütött billentyűk sorrendjét, idejét és a hangszín beállításokat. Így a lejátszó az orgonista jelenléte nélkül is meg tudja szólaltatni a sípokat.
Élő orgonakoncert megrendelése esetén a főszékesegyház orgonistája, Kosóczki Tamás orgonaművész, vagy az általa felkért művész biztosítja a hangszer megszólaltatását. A fellépő előadóval kapcsolatos szolgáltatást, azonban csak feltételekkel tudjuk vállalni:
A főszékesegyház rendszeresen ad otthont orgonakoncerteknek és egyházzenei hangversenyeknek.
A programok között visszatérő sorozatok és egyedi alkalmak egyaránt megjelennek.
A zenei program más helyszínekkel együtt egy egész napos élménnyé válhat.
A weboldal működéséhez szükséges sütik mellett statisztikai és tartalmi elemeket is használunk. A beállításokat bármikor módosíthatja.