Augusztus közepén két, a magyar keresztény hagyományban meghatározó ünnephez kapcsolódó különleges programokkal várja a látogatókat a Veszprémi Érsekség. Nagyboldogasszony napján Mária-emlékeket kapcsol össze egy rendhagyó vezetett túra, augusztus 20-án pedig tematikus várséták, játékos múzeumi foglalkozások és Szent István király Intelmei idézik meg az államalapító uralkodó korát és örökségét.
Augusztus 15-én a Katolikus Egyház Szűz Mária mennybevételének főünnepét, Nagyboldogasszony napját ünnepli. Az ünnep a magyar keresztény hagyományban Szent István személyével is szorosan összefonódik: első királyunk 1038. augusztus 15-én hunyt el, a hagyomány szerint pedig ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába.
Mária-emlékek nyomában Nagyboldogasszony ünnepén
A veszprémi várnegyed számos műalkotása, történeti helyszíne és szakrális emléke kapcsolódik Szűz Mária tiszteletéhez. Augusztus 15-én ezekből fűz össze különleges útvonalat a Nagyboldogasszony ünnepi túra.
A vezetés az Érseki Palota déli szalonsorának barokk világából indul, majd a résztvevők a Szent Mihály Főszékesegyház Mária-tiszteletéhez kapcsolódó emlékeivel ismerkedhetnek meg. A Biró–Giczey Ház kamarakiállításában a 18. századi Madonna a kis Jézussal faszobor kerül a középpontba, az útvonalat pedig a Nagyszeminárium kertjének Szűzanya-szobra teszi teljessé.
Az ünnepi vezetés így a várnegyed különböző helyszíneit és műtárgyait rendezi új összefüggésbe, bemutatva a Mária-tisztelet évszázados veszprémi örökségét.
Szent István öröksége kézzelfogható közelségben
Augusztus 20-án az államalapító király és családja kerül a várnegyed programjainak középpontjába.
A Szent Mihály Főszékesegyházban 10.30 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyet dr. Takáts István érseki általános helynök mutat be. A liturgia zenei szolgálatát a Szent Mihály Kórus végzi.
A Szent György Kápolnában felnőttek és gyermekek két, elemeire szedhető építőjáték segítségével maguk is felépíthetik a székesegyházat. A helyszín Szent István családjához is különleges módon kapcsolódik: a hagyomány szerint itt tett tisztasági fogadalmat fia, Szent Imre herceg.
Augusztus 20. és 23. között Szent István király Intelmei is megszólalnak a kápolnában. Az Imre herceghez intézett, több mint ezeréves gondolatok a hitről, irgalmasságról, felelősségről és bölcs kormányzásról a kápolna különleges akusztikájához igazított hanganyagban kísérik a látogatást.
A király lándzsája – egy ezeréves pénzérme története
A Biró–Giczey Ház régészeti kiállítása augusztus 20-án új múzeumi foglalkozással egészül ki. A király lándzsája című program középpontjában a Lancea Regis dénár, Szent István korának egyik legkülönlegesebb tárgyi emléke áll.
Az ezüstdénár egy példánya a veszprémi várnegyed régészeti feltárásakor, a Nagyszeminárium Vár utca felőli udvarán került elő. A pénzt Szent István uralkodásának kezdetéhez és a magyar pénzverés megszületéséhez kötik. Előlapján a királyi lándzsa, az uralkodói hatalom egyik fontos jelképe jelenik meg.
A játékos foglalkozáson a résztvevők megismerhetik az érme történetét és jelképeit, majd saját emlékérmét is készíthetnek, amelyből hűtőmágnes vagy nyakba akasztható emlék születhet. A program a Biró–Giczey Ház belépőjegyével látogatható.
Tematikus várséták Szent István nyomában
Az ünnepi kínálatot Szent István-tematikájú vezetett várséták egészítik ki. A királyhoz, Boldog Gizella királynéhoz, Szent Imre herceghez és a keresztény magyar állam születéséhez kapcsolódó történetek ezúttal a várnegyed eredeti helyszínein és műtárgyain keresztül elevenednek meg.
Augusztus 20-án a szokásos 18 órás vezetett séta elmarad, az utolsó vezetés 16 órakor indul.
Nyár végéig este nyolcig vár a várnegyed
A veszprémi várnegyed kiállításai és az ajándékbolt augusztus 30-ig keddtől vasárnapig 10 és 20 óra között várják a látogatókat.
Szeptembertől a nyitvatartás az őszi időszakhoz igazodik: a kiállítások és az ajándékbolt 10 és 18 óra között lesznek látogathatók. Szent Mihály ünnepéig pénteken és szombaton továbbra is meghosszabbított nyitvatartás lesz érvényben, ezeken a napokon 20 óráig várják az érdeklődőket.
A késő nyári ünnepi programok a veszprémi várnegyed több mint ezeréves történetének különböző rétegeit kapcsolják össze: Mária tiszteletét, Szent István és családja emlékezetét, a magyar kereszténység és pénzverés kezdeteit, valamint azokat a személyes élményeket, amelyek révén mindez ma is közel kerülhet hozzánk.
További információ és jegyvásárlás: vetk.hu
Helyszín és információs pont: Biró–Giczey Ház, 8200 Veszprém, Vár utca 31.
